Ez az elkurvulásom története. Az a feladata, hogy ne hagyjon elkurvulni. Ez nem fura.
Most kezdem a pályámat. Magát boncolja előttem a reklámszakma. Hogy az milyen? Nem tudom. Illúzióim nincsenek. "Negyvenöttől kilencvenig, igen, az volt az aranykor" - lopom a sort, mert jobban nem tudom megfogalmazni. A magyarázók szerint ez van a reklámmal is. (Is, mert a sor eredetileg úgy folytatódik, hogy "a vájár hitt és dolgozott, a szénpor tüdőket roncsolt" és a Hétköznapi Csalódások a magyar bányászat teteme felett énekelt-üvöltött dalából van.)
Minden rendes reklámügynökségnek olyan neve van, mint a másodfokú egyenlet megoldóképlete. A miénket mondjuk úgy hívják, hogy Hell & Back Again. A dolgunk ugyanaz, mint minden más reklámcégnek: eladni azt, amit odahoznak hozzánk. Ha könnyű lenne, ők csinálnák. Ha lehetetlen lenne, többet fizetnének.
Hogy én találom-e meg a megoldást a XXI. század reklámproblémáira, lényegtelen. Ez a történet arról szól, ahogy meglátom és megszokom a reklámszakmát belülről. Azért írom, hogy legyen hol észrevegyem magamon, ha megkattanok. Csak ennyivel akarok jobb lenni az ezredik ugyanolyannál.
A suliban amikor csak lehetett felhívták a figyelmünket: aki kurvának áll, ne siránkozzon, ha basszák. Hát nem siránkozom. Csak mesélek pár történetet.
