Az valahogy úgy normális, hogy amikor két hónap ott dolgozás után leülök valamit megcsinálni a Hell & Backben, hiszek benne, hogy nem csak üzleti szempontból lesz értelme annak a munkának. Minden huszonéves pályakezdő elhiszi, hogy az, amit csinál, hozzátesz a világhoz, amiben él. Azt hiszem, különben nem kezdenénk el.
A kreatívigazgatónk is így gondolta. Mondta. A múltidő persze fontos jelzés volt a mondatban. Azt üzente, hogy ne legyenek illúzióim. A többség le sem szarja, hogy egy reklám hozzátesz a városhoz, amiben él, vagy csak kitakar belőle egy citylightnyit. Nem azért, mert nem figyel; ha így lenne, nem hoznák a munkák a számokat. De hozzák. Csak a reklámot mindenki berendezi a reklámfiókba, ahol tényleg a nagy, csillag-alakú Akció felirat hordozza a legtöbb információt.
Bólogatok. Értem.
Azért kiváncsi vagyok, hogyan jut valaki onnan, ahol én most vagyok idáig. Kikerülném, ha lehet.
Én két hónap után akkor is azt hiszem a lelkem mélyén, hogy változtathatok. Azt hiszem, külöben nem kezdtem volna el.
