Van olyan, amikor a legjobb szövegíró feje fölött is átcsap a hüvelygomba meg az alkoholmentes sör. A dózis, ami fölött már rossz nyitott szemmel meg füllel kimenni az utcára, mindenkinél más, de senkinél nincs megnyugtató távolságban.
Egy hónap után nálam több változatban jelentkezik a túltöltés. Esténként - igaz, ahogy hozzászokom, egyre kevésbé - reklámzajjal az agyam helyén indulok hazafelé. Ezen egy hangos zenelejátszó viszonylag könnyen segít. Nagyon kétségbeesett napokon ajánlott a már hivatkozott Hétköznapi Csalódások Reklám című száma.
Aztán, egy-egy hosszabb munka közben a hét közepe felé megint megtelik a fejem, csak máshogy. Nem szürke pép van az koponyámban, hanem a feladat. Három-négy nap alatt a legegyszerűbb brief is beeszi magát az ember gondolatai közé, és nem ereszti. Én például aludni nem tudok tőle, de gondolom mindenki máshogy van az ilyesmivel. A baj csak az, hogy amikor nem alszom, nem tudok másnap gondolkodni, és a feladat még egy nappal tovább marad. Csütörtökönként már egész kreatív teamek sétálnak zombivá változva, amíg a határidő nem hozza el a megváltást.
De a tűréshatárnak a legrosszabbat a barátok, meg barátnők, meg a család teszik. Kérdeznek. Akkor, amikor végre nem kell (ezeken) a feladatokon gondolkodni, megkérdezik, mi volt aznap. És ez a legjobb, legviccesebb nap után is felhozza a viccek mellett a munkát is, mert az is hozzám, a napomhoz tartozik persze.
A részem, és jó, hogy az, de nem otthon, meg nem a söröm mellett. Nem csak azért rossz kérdés a "min dolgoztál ma", mert nem igazán válaszolhatok rá, hanem azért is, mert fájlnevek, meg leírások, meg arculati kézikönyvek ömlenek ki a nem kis munkával bezárt szekrényből a fejem valamelyik hátsó sarkában. Mert azt csináltam ma.
És amikor az ember feje megint megtelik a H&BA munkáival, akkor soha nem jön ötletek legjobb fajtája, a csak úgy beugrott.
